A Terembura egyesület pályázott és nyert: így programsorozattal népszerűsíti az Új Magyar Képtárt, a múzeum kortárs művészeti gyűjteményét. Ennek részeként Örülök, hogy itt lóghat címmel pénteken a gyűjtemény egyik létrehozója, Kovalovszky Márta művészettörténész tartott tárlatvezetést. Vasárnap pedig a Vattacukor című családi foglalkozáson Ruttkai Bori, a Vackarádióból ismert énekesnő - egyúttal képzőművész - tartott rendhagyó foglalkozást gyerekeknek és szüleiknek... Ha volna egy varázspálcám, még több hasonló délutánt varázsolnék. Mert ahogy Kovalovszky mesél a gyűjtemény kialakulásáról, a legendás alkotókról, nem mesél úgy senki. Ha hatalmamban állna, én ismételnék, mert előbb-utóbb talán híre menne, hogy a 20. századi művészet igenis érdekes, izgalmas. S ha szélesebb körben megismernék értékeit, talán a közízlés sem lenne a béka ülepe alatt. A gyerekek bezzeg nyitottak a kortárs művészetre: igazolja ezt megannyi nekik szóló foglalkozás a képtárban.

Ami a felnőtteket illeti: Kovalovszkyt az is szívesen hallgatja, aki sok kiváló kiállításra emlékezik abból a sorozatból, amelyben Kovács Péterrel közösen bemutatták a 20. század legjelesebb művészeit, fontos törekvéseit. Kovalovszky Márta viccesen azt mondta: "Úgy érzem magam, mint amikor a 19. század vége felé egy fényképész megkereste az 1848-49-es szabadságharc egykori katonáit, hogy megörökítse őket... Mintha én is afféle béna hadfi volnék..."

Ez ellen persze, mi, a hallgatóság tiltakozunk, de tény, ők ketten Kovács Péterrel hajdan elindítói voltak egy nagyon fontos gyűjtőmunkának. A két ifjú művészettörténész 1960-ban szétnézett a múzeum raktárában, és mi tagadás, elég vegyes volt a kép... Ám volt néhány kiemelkedő darab, ami céltudatos gyűjtésre sarkallta őket. Csakhogy pénz nem volt a vásárlásra, így a két fiatal leveleket írt a művészeknek, hogy ajándékozzanak egy-egy művet a gyűjtemény számára. Ez volt a "Tisztelt Mester!-akció". Csodák csodája, a művészek eleget tettek a kérésnek: az így összegyűlt anyag a 60-as évek közepéről adott pillanatképet. Kovalovszky Márta arról is beszélt: más helyzetben voltak, mint a pécsi múzeum, ahol a magángyűjtemények vásárlása adta a múzeumi gyűjtemény alapját. Ezzel Fehérváron nem versenyezhettek, de előnyt jelentett, hogy ők akkor kezdtek el kortárs gyűjteményt kialakítani, amikor más múzeum ezzel még nem foglalkozott. Sorra mutatták be kiállításaikon a kortárs művészeti törekvéseket, s egy-egy mű megvásárlása, ajándékozás révén fokozatosan alakult ki a gyűjtemény, amelyben kivételes munkák is szerepelnek.

Sorra jártuk a termeket, amelyekben a hatalmas gyűjtemény töredékét tudják csak kiállítani. Egyik-másik mű történetét is megismertük. Hallhattuk, hogy Barta Lajos különös, a fókák áramvonalas testét idéző, nonfiguratív szobrát az alkotó egy játszótérre szánta. De azt mondták neki: "Barta elvtárs, legyen a szobor tíz százalékkal fókásabb". Megtudtuk, miként semmisítették meg Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdőjét, amelyen költői szövegek szerepeltek ugyan, de a szocializmusban tüntetés még ebben a formában se jöhetett szóba... Megismerhettük Haraszty István Kalitkájának szellemes működését s amit a szerkezet a 70-es években kifejezett. A tárlatvezetés címe - Örülök, hogy itt lóghat - Tot Endre egyik művét idézte. Én pedig titkon azt remélem, azok, akik hajlandók bejárni az Új Magyar Képtárt, a művek láttán így sóhajtanak: "Örülünk, hogy itt lóghatnak..."

Kassák otthonában is jártak

A képtárban sok műhöz fűződik história. Látható ott az a Kassák-kép is, amit még maga az alkotó ajándékozott oda - holott ritkán tett efféle gesztust. Kovalovszky Márta és Kovács Péter ifjú művészettörténészként járt Kassák Lajos otthonában. Amikor megérkeztek, a mester - egy igen szép, rendezett polgári otthonban -, gatyában ült, és lábosból evett. Alaposan kikérdezte a két fiatalt, s úgy látszik, kellőképpen felkészültnek tarthatta őket - mert végül odaadta a festményt...

.